Lágylézer felhasználók visszajelzései

Elkezdődtek az otthoni orvosi lézer tesztek és a felhasználók nem kímélik a forgalmazót…

Az Otthoni-kezeles.hu új orvosi lézer próbalehetőség kampányában¹ azt ígérjük, hogy „most rizikómentesen kipróbálhatják a B-Cure lágylézert” – azaz kölcsönadunk egy készülékét azoknak, akik komoly problémával küzdenek és megoldás lehet rá a lágylézer terápia. Nem kell érte fizetni, csak ha beválik és meg szeretné tartani. Jó ajánlat nem? De a felhasználók rendesen belendültek az igénylésbe és érkeznek is vissza a tapasztalatok. Íme az első meglepetések…

Gizella mindjárt két területen is kipróbálta a lágylézert és elmondása szerint megdöbbent…

” Már jó néhány éve fájnak a kisízületek a kézfejemen, kiváltképpen a hüvelykujjaimon. A B-Cure lágylézer készüléket kezdtem használni, és már az első kezelés után éreztem, hogy kevésbé feszül és könnyebb a mozgatása az ujjaimnak. Ekkor úgy gondoltam -hogy még bizonyosabb legyek az eredményben-, hogy csak a bal hüvelykujjamat kezelem az első körben.

Naponta kétszer használtam a készüléket öt napon keresztül, és azt tapasztaltam, hogy a kezelt ujjam olajozottan mozog, fájdalmat egyáltalán nem éreztem, sem mozgatásra, sem nyomásra. Ezzel szemben a másik ujjam behajlításkor feszül, mozgatáskor ropog és fáj. Ez engem maximálisan meggyőzött a készülék hatékonyságáról, és használni fogom az egyéb mozgásszervi problémáimra is.

Nemrégiben sikerült olyan szerencsétlenül megemelnem egy nehéz tárgyat, hogy a derekam beállt úgy, hogy szinte moccanni sem tudtam. Azonnal megkezdtem a
kezelést a B-Cure lágylézer készülékkel. Nagyjából egy heti kezelés után teljesen rendbejött a derekem. Számomra ez az eredmény döbbenetesen jó, hiszen sokszor volt régebben ilyen problémám, és hosszú hetek (volt hogy hónapok) gyógyszeres, injekciós kezelése után sem volt ennyire tökéletes az állapotom.
Nagyon elégedett vagyok a készülék hatásával, és bátran ajánlom mindenkinek.
A további tapasztalataimat is meg fogom osztani a későbbiekben.”

– Pekári-Papp Gizella –

További véleményekre is kíváncsi a tesztelésről?

Nézzen vissza időnként és megosztjuk Önnel az újabb és újabb eredményeket. Vagy tudja mit? Próbálja ki inkább Ön is valamelyik orvosi lágyélzer készüléket. Itt tud nekem írni: https://kezilezer.hu/kerdezzen-a-lagylezer-szakertotol/

 

¹Az orvosi lézer próbalehetőség kampány már nem élő. 

Temesvári Richárd
Temesvári Richárd az otthoni-kezeles.hu és a hozzátartozó weboldalak - mint a kezilezer.hu - tulajdonosa. Küldetése, hogy természetes módszerekkel hosszabbítsa meg az emberek egészségben eltöltött éveinek számát. Fő céljának és feladatának a betegségek megelőzését, a hiányzó tápanyagok személyre szabott, mérésen alapuló pótlását és az egészségügyi problémák mellékhatás mentes otthoni kezelését tartja. Kérje Ön is tájékoztatóját a kapcsolat oldalon és orvosi csapatával megmutatja a módszert, ahogy megmérheti a leggyakoribb civilizációs betegségek kockázatát a szervezetben és azt is, hogy mit tehet azok megelőzése érdekében!

10 hozzászólás ehhez: “Elkezdődtek az otthoni orvosi lézer tesztek és a felhasználók nem kímélik a forgalmazót…”

  1. Antal Béla szerint:

    izületi gyuladásra,krónikus derék,és hátfájásra milyen hatással van? mert ez lenne jó,de erről nem igen regélnek,csak kisebb problémákról hüvelykujjak,sportsérülések,rándulások…

    1. Csokonay Péter szerint:

      Tisztelt Antal Béla Úr!

      A lágylézer sugárzásnak alapvetően három igazolt hatása van: a fájdalomcsillapítás, a gyulladáscsökkentés és a sejtregeneráció (sebgyógyító hatás). Ennek megfelelően az ízületi gyulladások, krónikus, degeneratív ízületi betegségek okozta fájdalmak csökkentésére is alkalmas lehet a megfelelő teljesítményű, láthatatlan infra sugarakat kibocsátó lágylézer készülék. Mivel azonban minden szervezet másképp reagál a külső behatásokra, kezelésekre, ezért biztosítjuk mi a B-Cure lézer 2 hetes ingyenes kipróbálását.
      Amennyiben érdekli egy ilyen lehetőség, kérem jelezze.
      Üdvözlettel:
      Dr. Csokonay Péter

      1. Pazár gáborné szerint:

        Engem érdekel itthoni kipróbálásra egy készülék. Kérem írják meg a feltételeket

        1. Csokonay Péter szerint:

          Tisztelt Pazár Gáborné!
          A „feltétel” mindössze annyi, hogy a pontos egyeztetés érdekében kérem, hogy írja meg telefonszámát az info@extramed.hu e-mail címre vagy küldje el sms-ben a 06 30 3116944-es telefonszámra.
          A 2-3 hét időtartamú kipróbálás egyébként ingyenes és teljesen kötelezettségmentes.
          Üdvözlettel:
          Dr. Csokonay Péter

  2. Gizella szerint:

    Üdvözlöm!A B Cure lágylézer ingyenes kipróbálásának feltétele érdekelne. Stroke után van-e esély ezzel a készülékkel a vérkeringést és az agyi működést javítani?Köszönettel Gizella

    1. Csokonay Péter szerint:

      Tisztelt Tomoziné Gizella!

      A B-Cure lágylézer ingyenes, kötelezettség mentes kipróbálásának mindössze annyi a feltétele, hogy az érdeklődő elküldje nekem a címét és telefonszámát, és ezután egy előre egyeztetett időpontban én elviszem a készüléket, megmutatom a használatát. Ezután 2-3 hétig kezelheti vele otthon a problémás, beteg testtájékot.
      Ennyi idő alatt kiderül, hogy az adott esetben hatékony-e ez a kezelési mód és ennek ismeretében lehet dönteni az esetleges vásárlásról.

      Ahogyan tegnapi levelemben megírtam Önnek, bár folynak kutatások a lágylézerekkel a stroke rehabilitáció irányába is, de egyértelmű, meggyőző bizonyítékok még nincsenek arra vonatkozóan, hogy stroke-ot követően lágylézerrel egyértelmű állapotjavulást lehetne elérni.
      Ez érvényes mindenfajta lágylézer készülékre!!!
      (A stroke egyébként is gyűjtőfogalom, többféle agyi keringési zavart takar és a rehabilitáció szempontjából fontos tényező lehet, hogy mely agyi területet és milyen mértékben érinti.)

      Üdvözlettel:
      Csokonay Péter

      1. Takács Ilona szerint:

        T. Dr. Csokonai Péter. Érdeklődnék a lágylezer gép kipróbálási lehetőségen és az áráról is kérnék tájékoztatást. Köszönöm. Takács Ilona.

        1. Csokonay Péter szerint:

          Tisztelt Takács Ilona!
          B-Cure lágylézert napi 2000 Ft bérleti díj ellenében lehet bérelni.
          A pontosabb részleteket meg tudjuk beszélni, ha elküldi telefonszámát az
          info@otthoni-kezeles.hu címre.
          Üdvözlettel:
          Dr. Csokonay Péter

  3. Szabados Stefánia szerint:

    Tisztelt Dr. Csokonay Péter !

    Érdeklődni szeretnék, hogy van-e még lehetőség a lágylézer otthoni ingyenes kipróbálására! Édesanyámnak gondolnám, hátha segítene!

    Köszönettel: Szabados Stefánia

    1. Csokonay Péter szerint:

      Tisztelt Szabados Stefánia!
      Igen, van még rá lehetőség. Kérem, küldje el címét és telefonszámát az info@extramed.hu címre és megbeszéljük a részleteket.
      Üdvözlettel:
      Dr. Csokonay Péter

Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás